Harry Callahan (1912-1999) a 20. század legfontosabb fotósai között szerepel, akit az egyik legnagyobb újítónak tartanak az amerikai fotósok között. Utcai pillanatképei és feleségéről készült sorozattal vált híressé. Stílusa egyedülálló volt. 1938-ban kezdte el magát képezni, majd 1946-ban Moholy- Nagy László meghívta és felkérte, hogy tanítson fotográfiát a chicagói The Institute of Designe-ban.*
Callahan munkái személyes válaszként reflektálnak saját életére. Diákjait is arra biztatta, hogy példamutatásképpen saját életüket jelenítsék meg a kamera segítségével.
Művészetének 1947-1960 közötti időszakban mondhatni múzsája volt felesége Eleanor és lányuk Barbara. E sorozattal nem csak az asszony változásainak megörökítése volt a célja, hanem ezen keresztül fejlesztette saját technikáját is.
1996-ban elnyerte a National Medal of Arts dijat.
Callahan 1999-ben Atlantában halt meg, ránk hagyva több mint 100.000 negatívot. A The Center for Creative Photography at the University of Arizona máig aktívan gyűjti illetve elérhetővé teszi a fotográfusok számára egyes munkáit.

‘Detroit’
1943
1943
‘Eleanor and Barbara’
1953
1953
‘Eleanor and Barbara’
c.1954
c.1954
‘Eleanor and Barbara, Lake Michigan’
1953
1953
‘Eleanor, Chicago’
1949
1949
‘Eleanor, Chicago’
1953
1953
‘Chicago’
1950
1950
‘Eleanor’
1948
1948
‘Eleanor and Barbara (baby carriage)’
1952
1952
‘Eleanor, Chicago’
1949
1949
Eleanor
about 1947
Photograph, gelatin silver print
Museum of Fine Arts, Boston. Gift of Barbara and Gene Polk
© The Estate of Harry Callahan, courtesy Pace/MacGill, NY
Courtesy Museum of Fine Arts, Boston

Cape Cod
1972

Museum of Fine Arts, Boston, Polaroid Foundation Purchase Fund

*1939-ben Moholy-Nagy néhány munkatársával, komoly tőke nélkül alapította meg a School of Design intézetet szintén Chicagóban, mely Institute of Design néven 1944-ben főiskolai rangra emelkedett. Az intézménynek egészen két évvel később bekövetkezett haláláig vezetője volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése